Sajnálom így ilyen sokat kellett várni, az ígértemhez képest, de remélem tetszeni fog.
Kicsit hosszabb lett mint az eddigiek. Azért késett mert a bolond írónő a végét nem mentette el, újra kellett írnia. Bocsi.
Pusz: Eli
2010. január 23., szombat
3. fejezet - Titok, ami akár akajuk akár nem úgy is kiderül
Flor
Alig hogy megérkeztem Summer már cibált is magával vásárolni, ugyan is a "drága", még nem vette meg a ruháját. Én mondom kész káosz a csaj; ettől függetlenül imádom, a legjobb barátnőm. Bár az elmúlt három- négy évben nem nagyon találkoztunk, ő Egyiptomban él, én meg ingázom, Svájc és Los Angeles között. Nem egyszerű élet, de szeretem. Svájcban él a családom nagy része, míg a munkám L A.- hoz köt.
Négy éve van egy közös titkunk Summerrel. Egyedül velem osztotta meg. Még az egyetem utolsó évében történt, januárban. Sum teljesen beleszeretett egy fickóba; nekem eleve nem volt szimpi a srác. Szóval két hónapig voltak együtt, amikor Sum megtudta hogy terhes; nem merte senkinek elmondani, kivéve engem. Próbáltam nyugtatgatni, nincs vész örülnie kéne, de ő csak azt hajtogatta, túl hamar jött.
Azt tanácsoltam mondja el párjának, joga van tudni. Meghánytuk - vetettük a dolgot; egy éjszakát nálam töltött, majd haza ment. Másnap összeomolva találtam rá a lakásom előtt, nem mondta el a srácnak, viszont kiderült Jeffrey két hónapon keresztül hazudott; csupán egy fogadás miatt kezdett ki Summerrel. Barátnőm összetört lelkileg; nem akart már semmit Jeffrey-től.
Ezek után kifordult önmagából, csak a tanulásra koncentrált. Persze a babát megtartotta, rosszul volt attól, hogy elvetesse. Amikor eljött az tanévvége, bejelentette Egyiptomba utazik egy szervezettel, ott szüli meg a babát. Győzködtem, maradjon itt James, Hattie, Patrick, segítenének felnevelni; ő hajthatatlan volt. Megesketett, senkinek nem szólok a babáról. (Csak ő oldozhat fel ezen esküm alól.)
Sajna nem lehettem ott amikor szült, de a kisfiú keresztelőjére eltudtam menni, vagyis az kötelező volt, ugyanis Sum engem kért fel keresztanyának.
Olyan ennivalóan édes babát még nem láttam. Állandóan vigyorgott mint a vadalma, pislogott rám a nagy zöld szemeivel, haja valószínűleg lesz, ha megnő. A külső tulajdonságait a nagymamájától örökölte, akit volt szerencsém ismerni gyerekkoromban. A kisfiú Nolen Luz lett, édesanyja hozzá méltó nevet választott. (A luz spanyolul fényt jelent.)
Nos visszatérve a jelenbe, Summer kismillió üzletet végig járatott velem a városban, mire meglelte a tökéletes ruhát.
- Ez az, ezt kerestem, már csak a cipő hiányzik.
- Hurrá. Mormogtam halkan. Mivel az én ruhám már megvolt, így nem igazán lelkesedtem a váráslásért, de mint jó barátnőhöz méltó, próbáltam jó képet vágni a dologhoz.
- Jaj Flor ne legyél morcos. Vigyora amely most is ott virított az arcán, levakarhatatlan volt egész délután.
Miután minden szükséges felszerelés megvettük, a kedvenc kávézónk felé indultunk. Nem számítottunk arra, hogy összefutunk egy régi ismerőssel. Ültünk, iszogattuk a kávénk, Summer észre sem vette, lázasan magyarázott valamit, amit nem értettem teljesen. Imádkoztam, Jeffrey ne lásson meg minket, mert akkor képes idejönni, nem hinném hogy Summer örülne neki. Jaj ne! Már késő.
- Florenc, Summer milyen kellemes meglepetés. Sum csak húzta a száját, majd a hang irányába fordult. Édesen elmosolyodott, de a szeme veszélyesen csillogott.
- Jeffrey. Csupán ennyit mondott, mégis felért ezer szóval a hangsúlya. Viszont ennél többre nem volt hajlandó.
- Hello Jeffrey, hogy s mint? Próbálva udvariasan ellensúlyozni barátnőm szótlanságát.
- Egész jól. Látványosan végignézett barátnőmön, aki ezt nem igazán díjazta. Elfordult és a táskája pont a könyöke útjában volt. Megtörtént a katasztrófa; lesodorta a padlóra. Jeff lehajolt hogy segítsen, de megdermedt. Felemelt egy képet, amin Nolen vigyorgott, tortáján ötös szám hirdette születésnek ötödik évét. Summer rémülten nézett rám segítséget várván. Nem tudtam mit csináljak, mégsem téphetem ki Jeffrey kezéből.
- Ez kicsoda? Tette fel a kérdést amitől féltünk.
Summer összeszedve magát válaszolt. - A kisfiam.
Jeffrey döbbenten nézett, közben szinte hallottam ahogy jár az agya, próbálja összerakni az információs darabkákat.
- Ő...én...öt éves...te... ki az apja? A végére kinyögött egy értelmes kérdést. Sum nem húzta a dolgokat, belevágott a közepébe.
- Még mindig nem jössz rá? Nézd csak meg jobban. Hangja megremegett, de tartotta magát.
Az igaz hogy külsőre nem igazán hasonlít a férfire, azért fel lehet fedezni hasonlóságokat. Például amikor nevet, vagy amikor ő akarja megmondani mi a jó neki. Kissé akaratos, de nagyon jó szívű gyermek.
- Ő tényleg az én fiam, de hát miért nem szóltál róla? Jogom lett volna hozzá.
- A jogot akkor játszottad el amikor fogadást kötöttél. Végig hazudtál nekem, még is elvártad volna tőlem, én őszinte legyek veled szemben?! A "veled" és a "szemben" szavakat erőteljesebben kihangsúlyozva.
Jeffrey csak tátogott, hang nem jött ki a torkán; szerintem most sem fogta fel, van egy fia, akiről máig nem tudott, ha rajta múlt volna, nem is tud.
- A képet megtarthatod; holnap délután négykor ugyan itt találkozunk, megbeszéljük a dolgokat. Persze csak akkor ha érdekel. Vetette oda Sum félig meddig kedvesen.
- De... szeretném látni a fiamat. Méltatlankodott Jeff.
- Az sajna most nem lehetséges. Bosszankodott barátnőm.
- Miért?
- Mert Afrikában tartózkodik, ugyan is ott élünk amióta megszületett. Bocsáss meg, de most mennünk kell, mert még rengeteg készülődés vár ránk, az esküvő előtt. Gonoszan elvigyorodott.
Jeffrey arckifejezése minden pénzt megért. Kerek szemekkel, leesett állal, már már kétségbeesetten nézett, azt hitte Sum megy férjhez.
- Apám megnősül, nekünk már hamarabb ott kell lennünk. Sajnálta meg Summer, majd felkapta a cuccait, belegyömöszölve a táskájába távozott. Loholtam utána én is, de azt még láttam hogy Jeff kitöröl a szeméből egy könnycseppet, közben a szívéhez szorítja a fényképet. Egy pillanatra megsajnáltam, aztán észbe kaptam. Akkor négy éve ő hozott egy rossz döntést, most viselje a következményeit. Bár mélyen tudom, ezerszer megbánta, hazugságait és a fájdalmat amit Summernek okozott. Valahol barátnőmet is megértem. Mindig megkapjuk amit akarunk, csak utólag rájövünk nem ezt kértük igazából. Tapasztalatból beszélek. Szomorú mosollyal követtem barátnőmet a kocsihoz.
Alig hogy megérkeztem Summer már cibált is magával vásárolni, ugyan is a "drága", még nem vette meg a ruháját. Én mondom kész káosz a csaj; ettől függetlenül imádom, a legjobb barátnőm. Bár az elmúlt három- négy évben nem nagyon találkoztunk, ő Egyiptomban él, én meg ingázom, Svájc és Los Angeles között. Nem egyszerű élet, de szeretem. Svájcban él a családom nagy része, míg a munkám L A.- hoz köt.
Négy éve van egy közös titkunk Summerrel. Egyedül velem osztotta meg. Még az egyetem utolsó évében történt, januárban. Sum teljesen beleszeretett egy fickóba; nekem eleve nem volt szimpi a srác. Szóval két hónapig voltak együtt, amikor Sum megtudta hogy terhes; nem merte senkinek elmondani, kivéve engem. Próbáltam nyugtatgatni, nincs vész örülnie kéne, de ő csak azt hajtogatta, túl hamar jött.
Azt tanácsoltam mondja el párjának, joga van tudni. Meghánytuk - vetettük a dolgot; egy éjszakát nálam töltött, majd haza ment. Másnap összeomolva találtam rá a lakásom előtt, nem mondta el a srácnak, viszont kiderült Jeffrey két hónapon keresztül hazudott; csupán egy fogadás miatt kezdett ki Summerrel. Barátnőm összetört lelkileg; nem akart már semmit Jeffrey-től.
Ezek után kifordult önmagából, csak a tanulásra koncentrált. Persze a babát megtartotta, rosszul volt attól, hogy elvetesse. Amikor eljött az tanévvége, bejelentette Egyiptomba utazik egy szervezettel, ott szüli meg a babát. Győzködtem, maradjon itt James, Hattie, Patrick, segítenének felnevelni; ő hajthatatlan volt. Megesketett, senkinek nem szólok a babáról. (Csak ő oldozhat fel ezen esküm alól.)
Sajna nem lehettem ott amikor szült, de a kisfiú keresztelőjére eltudtam menni, vagyis az kötelező volt, ugyanis Sum engem kért fel keresztanyának.
Olyan ennivalóan édes babát még nem láttam. Állandóan vigyorgott mint a vadalma, pislogott rám a nagy zöld szemeivel, haja valószínűleg lesz, ha megnő. A külső tulajdonságait a nagymamájától örökölte, akit volt szerencsém ismerni gyerekkoromban. A kisfiú Nolen Luz lett, édesanyja hozzá méltó nevet választott. (A luz spanyolul fényt jelent.)
Nos visszatérve a jelenbe, Summer kismillió üzletet végig járatott velem a városban, mire meglelte a tökéletes ruhát.
- Ez az, ezt kerestem, már csak a cipő hiányzik.
- Hurrá. Mormogtam halkan. Mivel az én ruhám már megvolt, így nem igazán lelkesedtem a váráslásért, de mint jó barátnőhöz méltó, próbáltam jó képet vágni a dologhoz.
- Jaj Flor ne legyél morcos. Vigyora amely most is ott virított az arcán, levakarhatatlan volt egész délután.
Miután minden szükséges felszerelés megvettük, a kedvenc kávézónk felé indultunk. Nem számítottunk arra, hogy összefutunk egy régi ismerőssel. Ültünk, iszogattuk a kávénk, Summer észre sem vette, lázasan magyarázott valamit, amit nem értettem teljesen. Imádkoztam, Jeffrey ne lásson meg minket, mert akkor képes idejönni, nem hinném hogy Summer örülne neki. Jaj ne! Már késő.
- Florenc, Summer milyen kellemes meglepetés. Sum csak húzta a száját, majd a hang irányába fordult. Édesen elmosolyodott, de a szeme veszélyesen csillogott.
- Jeffrey. Csupán ennyit mondott, mégis felért ezer szóval a hangsúlya. Viszont ennél többre nem volt hajlandó.
- Hello Jeffrey, hogy s mint? Próbálva udvariasan ellensúlyozni barátnőm szótlanságát.
- Egész jól. Látványosan végignézett barátnőmön, aki ezt nem igazán díjazta. Elfordult és a táskája pont a könyöke útjában volt. Megtörtént a katasztrófa; lesodorta a padlóra. Jeff lehajolt hogy segítsen, de megdermedt. Felemelt egy képet, amin Nolen vigyorgott, tortáján ötös szám hirdette születésnek ötödik évét. Summer rémülten nézett rám segítséget várván. Nem tudtam mit csináljak, mégsem téphetem ki Jeffrey kezéből.
- Ez kicsoda? Tette fel a kérdést amitől féltünk.
Summer összeszedve magát válaszolt. - A kisfiam.
Jeffrey döbbenten nézett, közben szinte hallottam ahogy jár az agya, próbálja összerakni az információs darabkákat.
- Ő...én...öt éves...te... ki az apja? A végére kinyögött egy értelmes kérdést. Sum nem húzta a dolgokat, belevágott a közepébe.
- Még mindig nem jössz rá? Nézd csak meg jobban. Hangja megremegett, de tartotta magát.
Az igaz hogy külsőre nem igazán hasonlít a férfire, azért fel lehet fedezni hasonlóságokat. Például amikor nevet, vagy amikor ő akarja megmondani mi a jó neki. Kissé akaratos, de nagyon jó szívű gyermek.
- Ő tényleg az én fiam, de hát miért nem szóltál róla? Jogom lett volna hozzá.
- A jogot akkor játszottad el amikor fogadást kötöttél. Végig hazudtál nekem, még is elvártad volna tőlem, én őszinte legyek veled szemben?! A "veled" és a "szemben" szavakat erőteljesebben kihangsúlyozva.
Jeffrey csak tátogott, hang nem jött ki a torkán; szerintem most sem fogta fel, van egy fia, akiről máig nem tudott, ha rajta múlt volna, nem is tud.
- A képet megtarthatod; holnap délután négykor ugyan itt találkozunk, megbeszéljük a dolgokat. Persze csak akkor ha érdekel. Vetette oda Sum félig meddig kedvesen.
- De... szeretném látni a fiamat. Méltatlankodott Jeff.
- Az sajna most nem lehetséges. Bosszankodott barátnőm.
- Miért?
- Mert Afrikában tartózkodik, ugyan is ott élünk amióta megszületett. Bocsáss meg, de most mennünk kell, mert még rengeteg készülődés vár ránk, az esküvő előtt. Gonoszan elvigyorodott.
Jeffrey arckifejezése minden pénzt megért. Kerek szemekkel, leesett állal, már már kétségbeesetten nézett, azt hitte Sum megy férjhez.
- Apám megnősül, nekünk már hamarabb ott kell lennünk. Sajnálta meg Summer, majd felkapta a cuccait, belegyömöszölve a táskájába távozott. Loholtam utána én is, de azt még láttam hogy Jeff kitöröl a szeméből egy könnycseppet, közben a szívéhez szorítja a fényképet. Egy pillanatra megsajnáltam, aztán észbe kaptam. Akkor négy éve ő hozott egy rossz döntést, most viselje a következményeit. Bár mélyen tudom, ezerszer megbánta, hazugságait és a fájdalmat amit Summernek okozott. Valahol barátnőmet is megértem. Mindig megkapjuk amit akarunk, csak utólag rájövünk nem ezt kértük igazából. Tapasztalatból beszélek. Szomorú mosollyal követtem barátnőmet a kocsihoz.
2010. január 20., szerda
Szösszenet
Bocsi a késésért. Most írom a kövit és holnap fel is teszem, vagy még ma, ha be tudom fejezni :) kitudja. Mindenesetre jól esne ha írnátok egy-két véleményt.
Pusz: Eli
Pusz: Eli
2010. január 9., szombat
Egy újabb szösszenet
A harmadik fejit sztem két nap múlva teszem fel, és Flor szemszögéből íródik. A másodikhoz csak annyi a hozzáfűzni valóm, remélem annyira fogjátok élvezni az olvasást, mint én az írást. Ígérem a negyedik fejiben hőseink végre találkoznak.
Üdv: Eli
Üdv: Eli
2. fejezet. - Egy jóbarátért mindent
Kellan
Az ébresztő várhatott volna még, legalább egy picit, de tudtam ha később kelek menthetetlenül elkésem, Kristen le is szedné a fejem. Ma van imádott Rob-jának a szülinapja, aki nem mellesleg a legjobb barátom is egyben. Kivánszorogtam a fürdőbe, közben átkoztam a mai napot. Nem elég hogy este nyolcra egy esküvőre vagyok hivatalos, már délután kiugrasztanak pihe puha ágyikómból. Erre a szóhasználatra kitört belőlem a féktelen röhögés. Nah ez a nap is jól kezdődik, vagyis végződik ugyanis egy kicsit megfordult a napirendem. Délelőtt alszom, este dolgozom. A rendező úgy döntött jobb lenne ezen a héten felvenni az éjszakai jeleneteket; és természetesen nem stúdióban, hanem a szabadban. Lecibáltam az alvós gatyámat, majd beálltam a zuhany alá. Tizenöt percig élvezhettem a forróvíz nyújtotta élményt, mikor is megszólalt a mobilom.
- Ez meg ki a franc lehet? Tettem fel a költői kérdést. El zártam a csapot, magam köré tekertem egy türcsit és kirohantam a párás helyiségből.
Átkutattam mindent mire megleltem a nyamvadt telefont. Még mindig csörgött.
- Ki mer zavarni ilyenkor? Dörmögtem a készülékbe.
- Nah végre te álomszuszék, már azt hittem elhagytad a mobilod. Kristen hangja hallatszott a vonal túlsó végéről.
- Ha azért keresel hogy kezdjek el készülődni, jelentem 10 perc múlva kész vagyok.
- Ok, de nem ezért hívtalak. Nem tudom elérni Tomot, átugrasz hozzá és megnézed él-e még? Ha alszik azonnal keltsd fel, mond meg neki tolja szépen ide a fenekét; különben baj lesz. A fotós sík ideg. Ajánlom negyvenöt percen belül legyen a műteremben. Te pedig menj Robhoz, ott találkozunk; és az ég szerelmére valami normális göncbe gyere.
- Miért mi a baj a fekete farmer, bordó ing kombinációval?
- Tudod mit abban jössz amiben akarsz csak légy ott. Nah szia, te morgós medve. Azzal lerakta.
Remek, most még benézhetek Tomhoz is. Felvettem egy alsógatyát, magamra ráncigáltam a farmerem, felkaptam egy fehér trikót, rá egy sötétlila inget. Telefont, pénztárcát, kulcsokat zsebre vágtam, kabátot vettem magamra (persze, mielőtt bezártam volna az ajtót).
Szerencsére Tom nem lakik tőlem messze, csupán két háznyira.
Nem dörömböltem, benyitottam. Azt hittem zárva lesz; épeszű ember bezárja a lakása ajtaját. A nappali tök üres volt, a konyha is; csend honolt. Nah jó Tom, te akartad. Kivágtam a hálószoba ajtót. Erre úgy ült fel az ágyban mintha rugó lett volna a testében. Gondolom azt hitte valami tolvaj lepte meg, de amint meglátta vigyorgó képem, visszadobta magát.
- Kellan a frászt hoztad rám. Amúgy mit keresel itt? Eléggé álmos hangja volt, de sajna kegyetlennek kell lennem.
- Kris kitekeri a nyakad ha nem vagy negyvenöt percen belül a műteremben. Jah már tíz perc letelt. Szal emeld meg a segged és húzz el fürdeni. Tizenöt percet kapsz, megvárlak a konyhában.
- Igenis parancsnok. Intett majd az alvástól égnek meredt hajjal eltűnt a fürdőben. Hívtam ennek a szerencsétlennek taxit, ami 20 perc múlva itt lesz. Végül a konyhába mentem, hogy kerítsek valami kaját, mert tudom milyen éhes szokott lenni alvás után, akárcsak én.
Amit találtam abból összedobtam egy szendvicset, üsse kő, magamnak is készítettem egyet. Főztem kávét is. Mire Tom elővánszorgott, be faltam az enyémet.
- Vááá kaja! Vetette rá magát a fincsi szenyára. Két falat között kinyögött egy kösz-t.
- Oh kávét is csináltál, komolyan Kellan, ha nő lennél azonnal beléd esnék.
Röhögve elmostam a tányérokat, utána megittam a kávém.
- Még jó hogy nem vagyok nő. De ha én nem laknék a közelben, elég sok mindened elhagynád, szerintem a fejedet is ha nem a nyakadon lenne.
- Jó tudom, kicsit szórakozott vagyok. Jah amúgy a telóm lemerült ezért nem tudott elérni Kristen.
- Sejtettem. Mormogtam a nem létező bajszom alatt. Hívtam taxit, mivel a kocsid szervizben van. Ha vége a fotózásnak, várunk az Ezüst Holdban, ott lesz a buli, a hátsóajtón jöhetsz. Itt a belépő kártyád, enélkül ne gyere. Greg majd beenged, nah én léptem. Közben dudálás hallatszott kintről.
- Á a taxi, indulás haver. Az ajtóban előre engedett, majd ő is kilépett és bezárta maga után.
- Legközelebb ha nem akarod, hogy rád törjek zárd be az istenverte ajtót. Ne feledd, délután öt óra Ezüst Hold; belépő kártya. Vetted?
Vigyorogva bólintott. Komolyan olyan mintha az anyja lennék. Az igaz hogy nagy családban nőttem fel, és egy csomó mindenről nekem kellett gondoskodnom, de azért ez már túlzás. Nah nem lényeg, egy jó barátért megteszem. Kicsit sok a nah, ááá látszik hogy keveset aludtam.
- Csá haver. Azzal leléptem. Leviharoztam a garázsba a kocsimért. Imádtam ezt az autót, ,ég apáéktól kaptam három éve. Egy igazi gyönyörűség. Kitolattam az utcára majd elszáguldottam Robhoz.
Az ébresztő várhatott volna még, legalább egy picit, de tudtam ha később kelek menthetetlenül elkésem, Kristen le is szedné a fejem. Ma van imádott Rob-jának a szülinapja, aki nem mellesleg a legjobb barátom is egyben. Kivánszorogtam a fürdőbe, közben átkoztam a mai napot. Nem elég hogy este nyolcra egy esküvőre vagyok hivatalos, már délután kiugrasztanak pihe puha ágyikómból. Erre a szóhasználatra kitört belőlem a féktelen röhögés. Nah ez a nap is jól kezdődik, vagyis végződik ugyanis egy kicsit megfordult a napirendem. Délelőtt alszom, este dolgozom. A rendező úgy döntött jobb lenne ezen a héten felvenni az éjszakai jeleneteket; és természetesen nem stúdióban, hanem a szabadban. Lecibáltam az alvós gatyámat, majd beálltam a zuhany alá. Tizenöt percig élvezhettem a forróvíz nyújtotta élményt, mikor is megszólalt a mobilom.
- Ez meg ki a franc lehet? Tettem fel a költői kérdést. El zártam a csapot, magam köré tekertem egy türcsit és kirohantam a párás helyiségből.
Átkutattam mindent mire megleltem a nyamvadt telefont. Még mindig csörgött.
- Ki mer zavarni ilyenkor? Dörmögtem a készülékbe.
- Nah végre te álomszuszék, már azt hittem elhagytad a mobilod. Kristen hangja hallatszott a vonal túlsó végéről.
- Ha azért keresel hogy kezdjek el készülődni, jelentem 10 perc múlva kész vagyok.
- Ok, de nem ezért hívtalak. Nem tudom elérni Tomot, átugrasz hozzá és megnézed él-e még? Ha alszik azonnal keltsd fel, mond meg neki tolja szépen ide a fenekét; különben baj lesz. A fotós sík ideg. Ajánlom negyvenöt percen belül legyen a műteremben. Te pedig menj Robhoz, ott találkozunk; és az ég szerelmére valami normális göncbe gyere.
- Miért mi a baj a fekete farmer, bordó ing kombinációval?
- Tudod mit abban jössz amiben akarsz csak légy ott. Nah szia, te morgós medve. Azzal lerakta.
Remek, most még benézhetek Tomhoz is. Felvettem egy alsógatyát, magamra ráncigáltam a farmerem, felkaptam egy fehér trikót, rá egy sötétlila inget. Telefont, pénztárcát, kulcsokat zsebre vágtam, kabátot vettem magamra (persze, mielőtt bezártam volna az ajtót).
Szerencsére Tom nem lakik tőlem messze, csupán két háznyira.
Nem dörömböltem, benyitottam. Azt hittem zárva lesz; épeszű ember bezárja a lakása ajtaját. A nappali tök üres volt, a konyha is; csend honolt. Nah jó Tom, te akartad. Kivágtam a hálószoba ajtót. Erre úgy ült fel az ágyban mintha rugó lett volna a testében. Gondolom azt hitte valami tolvaj lepte meg, de amint meglátta vigyorgó képem, visszadobta magát.
- Kellan a frászt hoztad rám. Amúgy mit keresel itt? Eléggé álmos hangja volt, de sajna kegyetlennek kell lennem.
- Kris kitekeri a nyakad ha nem vagy negyvenöt percen belül a műteremben. Jah már tíz perc letelt. Szal emeld meg a segged és húzz el fürdeni. Tizenöt percet kapsz, megvárlak a konyhában.
- Igenis parancsnok. Intett majd az alvástól égnek meredt hajjal eltűnt a fürdőben. Hívtam ennek a szerencsétlennek taxit, ami 20 perc múlva itt lesz. Végül a konyhába mentem, hogy kerítsek valami kaját, mert tudom milyen éhes szokott lenni alvás után, akárcsak én.
Amit találtam abból összedobtam egy szendvicset, üsse kő, magamnak is készítettem egyet. Főztem kávét is. Mire Tom elővánszorgott, be faltam az enyémet.
- Vááá kaja! Vetette rá magát a fincsi szenyára. Két falat között kinyögött egy kösz-t.
- Oh kávét is csináltál, komolyan Kellan, ha nő lennél azonnal beléd esnék.
Röhögve elmostam a tányérokat, utána megittam a kávém.
- Még jó hogy nem vagyok nő. De ha én nem laknék a közelben, elég sok mindened elhagynád, szerintem a fejedet is ha nem a nyakadon lenne.
- Jó tudom, kicsit szórakozott vagyok. Jah amúgy a telóm lemerült ezért nem tudott elérni Kristen.
- Sejtettem. Mormogtam a nem létező bajszom alatt. Hívtam taxit, mivel a kocsid szervizben van. Ha vége a fotózásnak, várunk az Ezüst Holdban, ott lesz a buli, a hátsóajtón jöhetsz. Itt a belépő kártyád, enélkül ne gyere. Greg majd beenged, nah én léptem. Közben dudálás hallatszott kintről.
- Á a taxi, indulás haver. Az ajtóban előre engedett, majd ő is kilépett és bezárta maga után.
- Legközelebb ha nem akarod, hogy rád törjek zárd be az istenverte ajtót. Ne feledd, délután öt óra Ezüst Hold; belépő kártya. Vetted?
Vigyorogva bólintott. Komolyan olyan mintha az anyja lennék. Az igaz hogy nagy családban nőttem fel, és egy csomó mindenről nekem kellett gondoskodnom, de azért ez már túlzás. Nah nem lényeg, egy jó barátért megteszem. Kicsit sok a nah, ááá látszik hogy keveset aludtam.
- Csá haver. Azzal leléptem. Leviharoztam a garázsba a kocsimért. Imádtam ezt az autót, ,ég apáéktól kaptam három éve. Egy igazi gyönyörűség. Kitolattam az utcára majd elszáguldottam Robhoz.
2010. január 5., kedd
Szösszenet :D
Ígérem a második fejezet hosszabb lesz és Kellan is feltűnik, vagyis az ő szemszögéből nézzük majd a dolgokat. Mindig kifogom írni a fejezet elejére hogy kinek a szemszögéből íródott. Remélem írtok kritikát.
Üdv Eli
Üdv Eli
1. fejezet.- Hazatérés
Summer
Lazán kiszálltam a terepjáróból. Derékig érő fényes sötét barna hajamat szabadon cibálta a hűvös szél. Világos barna, vastag bőrkabátban, sötétkék farmerben, bakancsban álldogáltam a kocsim mellett. Hiába van tavasz, még eléggé hideg az idő errefelé.
Mélyet szippantottam a friss hegyi levegőből. A ház amelyben felnőttem, ugyanolyan mint az emlékeimben. Nem volt olyan nagy, mégis tiszteletteljes benyomást keltett. Fehér falai, halványzöld homlokzata, a ferde bordó színű tető, az üvegkupola és a körülötte élő zöld és virágzó növények, fák varázslatos látomást eredményeztek. Akár a mesében. Már kisgyerekként elbűvölt ez a környezet. Bár mindent megkaptam amit csak akartam, nyolc évesen elvesztettem azt aki a világot jelentette számomra, édesanyámat. Apával, nagyapával és Hattie-vel a házvezetőnővel nőttem fel. Hattie volt az én pótanyám.
Középiskola után tizennyolc évesen jelentkeztem Los Angelesben egy nagyon jó nevű egyetemre. Négy év múlva, az egyetem elvégzése után, közöltem apáékkal, Afrikába utazok meghatározatlan időre, egy szervezettel, hogy sérült, beteg embereken segíthessek. Háború folyt és folyik, Egyiptom déli részén; minden segítő, önkéntes kézre szükség volt. Négy évet töltöttem a Nílus partján, fegyverropogás, halálsikolyok, szenvedő emberek, elszántan segíteni akaró bajtársak között. Azután jött a távirat; apám megnősül, és szeretné ha én is ott lennék az esküvőn.
A csoportom beleegyezett és két hétre nélkülözni tudnak, így összepakoltam pár holmit egy kisebb bőröndbe, majd elhagytam Afrikát.
Nah de térjünk vissza a jelenhez. Kivettem a kocsiból a bőröndöt és Kinder kalitkáját. Beó révén eléggé beszédes madárka a szentem. Követelte hogy eresszem ki. Beadtam a derekam. Kinder vidáman a vállamra lebbent. Elfütyült; persze emberi nyelven; egy idióta reklám szlogent amit a rádióban hallott a reptérre menet. Hello szia szevaszozott, majd közölte, olyan férfias stílusban, amit még Adamtől vett át, hogy húú de rohadt hideg van. Hm, hát igen, Afrikához képest észak-Amerikában kicsit hűvös az időjárás.
Nevetve egyet értettem, közben beléptem a házba.
Kinderrel való ismeretségem még az egyetem alatt alakult ki. Egy cirkuszban dolgoztam pár hónapot, bár apa küldött volna pénzt én mégsem kértem. Az ott dolgozó állatidomárnak volt a kedvence Kinder. Valamiért a beó hozzám szegődött. Négyszer vittem vissza, ötödik alkalommal John vigyorogva a kezembe nyomta a madár kalitkáját, papírjait, és Kinderrel a vállamon; aki boldogan, csintalan kölyköket idéző hangon kacagott; elhagytam a cirkusz területét.
Az én madárkám még Afrikát is elviselte a kedvemért. Egy év után még meg is szerette Egyiptomot, és a kezünk alatt gyógyulgató gyerekeket, és ők is a madarat.
A cuccaimat az előszobában hagytam, és családom keresésére indultam. Ami a nappaliban várt arra nem voltam felkészülve.
-Dominik te mit keresel itt?! Amikor négy évvel ezelőtt elhagytam Amerikát; bár unokatesók vagyunk; majdnem "kinyírtuk" egymást.
- Áá Summer sunshine üdv itthon. Vigyora rosszat sejtetett. Egyébként is utálom amikor így hív.
Kinder élénken érdeklődve, de félénken hellozott.
Domi meghökkenten nézett a madárra. -Summer ez mi?
- Nem ez hanem ő. Jah és beó, Kinder a neve. Majd ott hagytam őket, hátha Kinderrel jobban kijön, mint velem. Végig jártam a házat, de nagyapát az üvegházban leltem meg.
- Nagyapa, megjöttem. Mosolyogtam tevékenykedő nagyszülőmre. Ő felpattant a virágai mellől, fürgébben mint gondoltam. Bár mindig is energikus, életerős volt és nem nem változott négy év alatt semmit. Egy medveszerű ölelésben találtam magam.
- Kicsikém, de jó újra itthon látni. Nem is tudod mennyire hiányoztál. Dörmögte a hajamba.
- Te is hiányoztál nagyapa. Élvezettel szívtam be menta, citrommal és csokival keveredő illatát. Ezer közül is felismerném, annyira imádtam.
- Meddig maradsz Summer? Rántott vissza a valóságba nagyapa hangja.
- Csak két hétig. Amúgy az esküvő ma este lesz, nem? Van egy napom hogy megtaláljam a megfelelő ruhát.
- Jah akartam mondani, Florenct is elhívtam. Elméletileg fél óra is itt lesz. Nézett a karórájára.
- Jujj Flort ezer éve nem láttam, az igaz hogy e-mailezni elég sűrűn szoktunk.
Egy kocsi ajtajának csapódását hallottuk a kapu felől.
-Ez Flor. Vigyorgott nagyapa vidáman. Huncut szemekkel néztem rá.
-Nah de nagyapa, nem fiatal egy kicsit hozzád?
Két másodpercbe telt mire kapcsolt.
- Summer Lyra Garniber! Ajjaj jobb lesz ha elhúzom a csíkot. Kacagva futottam üldözőm elől.
- Nah megállj te kis pimasz, ilyet mondani nagyapádnak! Nevetve próbált utol érni.
Én elcsíptem Flort és magammal rántottam a házba, meglepett arccal nézett rám.
- Üdv itthon Sum. Amúgy megmondanád mégis mi folyik itt? Tudakolta elfojtva egy vigyort.
- öö... nagyapának tettem egy célzást ami nem hiszem hogy elnyerte a tetszését.
- Ahha. Mivel láttam milyen értelmes fejet vág, benyögtem mit mondtam nagyapának.
-Nah de Summer, én meg nagyapád?! Még viccnek is rossz. Ne csodálkozz hogy ezek után megkerget. Kuncogott halkan.
Lazán kiszálltam a terepjáróból. Derékig érő fényes sötét barna hajamat szabadon cibálta a hűvös szél. Világos barna, vastag bőrkabátban, sötétkék farmerben, bakancsban álldogáltam a kocsim mellett. Hiába van tavasz, még eléggé hideg az idő errefelé.
Mélyet szippantottam a friss hegyi levegőből. A ház amelyben felnőttem, ugyanolyan mint az emlékeimben. Nem volt olyan nagy, mégis tiszteletteljes benyomást keltett. Fehér falai, halványzöld homlokzata, a ferde bordó színű tető, az üvegkupola és a körülötte élő zöld és virágzó növények, fák varázslatos látomást eredményeztek. Akár a mesében. Már kisgyerekként elbűvölt ez a környezet. Bár mindent megkaptam amit csak akartam, nyolc évesen elvesztettem azt aki a világot jelentette számomra, édesanyámat. Apával, nagyapával és Hattie-vel a házvezetőnővel nőttem fel. Hattie volt az én pótanyám.
Középiskola után tizennyolc évesen jelentkeztem Los Angelesben egy nagyon jó nevű egyetemre. Négy év múlva, az egyetem elvégzése után, közöltem apáékkal, Afrikába utazok meghatározatlan időre, egy szervezettel, hogy sérült, beteg embereken segíthessek. Háború folyt és folyik, Egyiptom déli részén; minden segítő, önkéntes kézre szükség volt. Négy évet töltöttem a Nílus partján, fegyverropogás, halálsikolyok, szenvedő emberek, elszántan segíteni akaró bajtársak között. Azután jött a távirat; apám megnősül, és szeretné ha én is ott lennék az esküvőn.
A csoportom beleegyezett és két hétre nélkülözni tudnak, így összepakoltam pár holmit egy kisebb bőröndbe, majd elhagytam Afrikát.
Nah de térjünk vissza a jelenhez. Kivettem a kocsiból a bőröndöt és Kinder kalitkáját. Beó révén eléggé beszédes madárka a szentem. Követelte hogy eresszem ki. Beadtam a derekam. Kinder vidáman a vállamra lebbent. Elfütyült; persze emberi nyelven; egy idióta reklám szlogent amit a rádióban hallott a reptérre menet. Hello szia szevaszozott, majd közölte, olyan férfias stílusban, amit még Adamtől vett át, hogy húú de rohadt hideg van. Hm, hát igen, Afrikához képest észak-Amerikában kicsit hűvös az időjárás.
Nevetve egyet értettem, közben beléptem a házba.
Kinderrel való ismeretségem még az egyetem alatt alakult ki. Egy cirkuszban dolgoztam pár hónapot, bár apa küldött volna pénzt én mégsem kértem. Az ott dolgozó állatidomárnak volt a kedvence Kinder. Valamiért a beó hozzám szegődött. Négyszer vittem vissza, ötödik alkalommal John vigyorogva a kezembe nyomta a madár kalitkáját, papírjait, és Kinderrel a vállamon; aki boldogan, csintalan kölyköket idéző hangon kacagott; elhagytam a cirkusz területét.
Az én madárkám még Afrikát is elviselte a kedvemért. Egy év után még meg is szerette Egyiptomot, és a kezünk alatt gyógyulgató gyerekeket, és ők is a madarat.
A cuccaimat az előszobában hagytam, és családom keresésére indultam. Ami a nappaliban várt arra nem voltam felkészülve.
-Dominik te mit keresel itt?! Amikor négy évvel ezelőtt elhagytam Amerikát; bár unokatesók vagyunk; majdnem "kinyírtuk" egymást.
- Áá Summer sunshine üdv itthon. Vigyora rosszat sejtetett. Egyébként is utálom amikor így hív.
Kinder élénken érdeklődve, de félénken hellozott.
Domi meghökkenten nézett a madárra. -Summer ez mi?
- Nem ez hanem ő. Jah és beó, Kinder a neve. Majd ott hagytam őket, hátha Kinderrel jobban kijön, mint velem. Végig jártam a házat, de nagyapát az üvegházban leltem meg.
- Nagyapa, megjöttem. Mosolyogtam tevékenykedő nagyszülőmre. Ő felpattant a virágai mellől, fürgébben mint gondoltam. Bár mindig is energikus, életerős volt és nem nem változott négy év alatt semmit. Egy medveszerű ölelésben találtam magam.
- Kicsikém, de jó újra itthon látni. Nem is tudod mennyire hiányoztál. Dörmögte a hajamba.
- Te is hiányoztál nagyapa. Élvezettel szívtam be menta, citrommal és csokival keveredő illatát. Ezer közül is felismerném, annyira imádtam.
- Meddig maradsz Summer? Rántott vissza a valóságba nagyapa hangja.
- Csak két hétig. Amúgy az esküvő ma este lesz, nem? Van egy napom hogy megtaláljam a megfelelő ruhát.
- Jah akartam mondani, Florenct is elhívtam. Elméletileg fél óra is itt lesz. Nézett a karórájára.
- Jujj Flort ezer éve nem láttam, az igaz hogy e-mailezni elég sűrűn szoktunk.
Egy kocsi ajtajának csapódását hallottuk a kapu felől.
-Ez Flor. Vigyorgott nagyapa vidáman. Huncut szemekkel néztem rá.
-Nah de nagyapa, nem fiatal egy kicsit hozzád?
Két másodpercbe telt mire kapcsolt.
- Summer Lyra Garniber! Ajjaj jobb lesz ha elhúzom a csíkot. Kacagva futottam üldözőm elől.
- Nah megállj te kis pimasz, ilyet mondani nagyapádnak! Nevetve próbált utol érni.
Én elcsíptem Flort és magammal rántottam a házba, meglepett arccal nézett rám.
- Üdv itthon Sum. Amúgy megmondanád mégis mi folyik itt? Tudakolta elfojtva egy vigyort.
- öö... nagyapának tettem egy célzást ami nem hiszem hogy elnyerte a tetszését.
- Ahha. Mivel láttam milyen értelmes fejet vág, benyögtem mit mondtam nagyapának.
-Nah de Summer, én meg nagyapád?! Még viccnek is rossz. Ne csodálkozz hogy ezek után megkerget. Kuncogott halkan.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)